Voltunk Ligetben. (Ez lassan már
rutinszerű, szerencsére.) A réten egész kutyacsapat verődött
össze, több gazda labdát is hozott. Lavina szokás szerint nem
vegyült a tudatlan tömegekkel (szerintem egyszerűen lefagy az
agya, ha három kutyánál többel kell egyszerre szembesülnie),
Chris viszont elemében volt. Futott és rohangált és szaladt és
iszkolt... Néha a kutyák elől, néha a labda után. Majdnem mindig
ő szerezte meg. Ha mégsem, csak azért nem, mert jószívű, és
önként átengedte a másiknak. Mondván, ha már annyira akarod...
A végzetét mégis egy labda okozta.
Amit előbb ért utol, mint a tulajdonosa. Akinek elborult az agya.
Csak annyit hallottunk, hogy iszonyú hörgés-morgás, fogcsattogás,
Chris a földön bukfencezik egyet, mire reagáltunk volna, már vége
volt.
Írná le a történteket egy
kutyákkal nem ismerős néző, de szerencsére a helyzet ennyire nem
volt komoly. Nagyobb a füstje, mint a lángja – a másik kutty
lenyomta Christ, közben rákent több tonna nyálat, de nem sebezte
meg. Kriszókám ettől függetlenül összeomlott. Először nem
mert a közelünkbe jönni (hálistennek azért nem rohant világgá
sem), aztán amikor odahívtam, leült és valami egész fura
vinnyogó-nyüszítő hangon sírt, panaszkodott arról, hogy hogyan
bántak vele. (Nem akkor sírt, amikor a cselekmény zajlott –
utána nekem!) Nagyon fura volt, még sose hallottam ilyen hangokat
kiadni. Gonosz módon nem kezdtem el tutujgatni, csak megsimogattam egy kicsit az oldalát és visszaküldtem játszani.
Két perc múlva már újra rohant a
labdák után. De aznap már egyszer se vette őket a szájába,
hiába érte utol ő először...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése