Itt a világvége.
Ja nem, még nem, van még négy nap…
De Chrisnek eljött. Hazaérkezett a másik húgom külföldről.
Több mint fél évvel ezelőtt ment ki, Chris tehát még nem
talákozott vele. Első reakció: elrohanás a lakás legmesszebbi
végébe. Mondom Zsófinak: ne indulj meg felé, semmi hirtelen
mozdulat, ne hajolj fölé – és ami a legfontosabb: adj neki kaját. Kaja elfogadva, több
ízben is. (Evidens: Lavina is nasizik, mert olyan nincs, hogy az
ideiglenes kap, ő meg nem… gondolja ő, és tesz is érte.)
Világvége light: az üdvözlővacsorára
megérkezett két öcsém. Őket már ismeri, de azért óvatos
visszavonulás. Leülünk, beszélgetünk, eszünk, kutyák nyugiban
elhevernek az asztal alatt / mellett. Akkor minden rendben, gondolom
optimistán.
Éjjel negyed kettő: óriási ugatás,
Chris kicsapja az ajtót, beront a szobámba mint a vihar, mondom mi
van?! Hát az, hogy Zsófi ki mert jönni a szobájából a sötét
előszobába, ahol Chris helye van…
Én Christ nyugtatom és jutifalatot
keresek, más családtagok kitántorognak félig csukott szemmel,
hogy ég a ház? Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e pisitócsa
reggelre, az aknaveszélyre minden bentlakó figyelmeztetve.
*rettenetesen röhög* Szegény kutyó... Micsoda borzalmakat kell elviselnie... Azért ezt a jelenetet szívesen megnéztem volna!
VálaszTörlésAkkor még egyszer leírnám: éjjel negyed kettő (!!!). Még mindig készen állsz a mozira? ^_^
VálaszTörlésA hab a tortán az volt egyébként, hogy nálam a szobaajtó közvetlen az ágyam lábánál van, és a fal és a nyíló ajtó közti területen mindenféle dolgok halmozódtak össze idővel (ki érti, hogyan...). Ezek elég stabilan állnak, ha _óvatosan_ nyitják az ajtót. Nos, Chris nem volt óvatos...