II. A mindennapok - 36.

Érik a legújabb városlakó-belháború, ezúttal a biciklisek egyik alfaja (= tapló törtetők) és a kutyások képviselője (= én) közt. De most komolyan, tényleg a járdán kell közlekedniük? És tényleg ők vannak felháborodva, amiért hátul nincs szemem??

Azt se szeretem, amikor a járókelők beszólnak nekem a kutyakaki miatt (amit nem én hagyok szét, de nyilván jobb ötlet a vékony lányt piszkálni a két közepes testű keverékkel, mint a tetovált srácot a rottival), de ilyenkor igyekszem nyugodt és udvarias lenni, mintegy píár-nagykövetként. Egyébként is, ha kedves vagyok, attól általában jobban megijednek, mint ha szitkozódnék. A biciklisekkel viszont nem jó afférba keveredni, mert amíg azzal küzdök, hogy megakadályozzam Christ a rémület-indukálta öngyilkosságban (= visszarántom, mielőtt a bringától megijedve leugrana az úttestre az autók közé), addigra a tapló példány már hetedhét határon túl van. A ki nem élt agresszió pedig káros.