II. A mindennapok - Hó

Nem akarom elkiabálni, de.

Van ez a mánia kies székesfővárosunkban, hogy mihelyt leesik öt centi hó, lapáttal-seprűvel vonulunk az utcára, miután pedig elkapartuk a hóréteg nagyját, jóóóó vastagon leszórjuk a járdát sóval. Na jó, a belső kerületekben legalábbis így történik minden télen. (Más tészta, hogy a letolt hó a járdaszegély mellett végzi, tehát az úttesten gyalogosnak átkelni csak helikopterrel lehetséges, vagy halászcsizmában átvágni az útszéli hóakadályon, de ezt most hagyjuk.)

A sószórás az azért is jó, mert

A) mínusz 6 fok alatt úgyis teljesen hatástalan

B) tönkreteszi a növényzetet (amiből úgyis olyan sok van a belvárosban...), a cipőt/csizmát (ami – mint tudjuk – olcsó holmi...) illetve a kutya lábát. A só piszkosul tud ám marni, és rossz nézni, ahogy az állat egyszerre mind a négy mancsát szeretné a levegőbe emelni, miközben szánalmasan nyüszít, mert fáj neki.

Pár éve kijött egy rendelet, miszerint sót szórni a járdán tilos. (Talán a növényzet védelmére hivatkoztak a megalkotói.) Tavaly ezt még amolyan ajánlás-számba vették a háztulajok és gondnokok. Tudom, mert pontosan le lehetett mérni Lavinán, hogy melyik az a ház, ami előtt só van leszórva, és melyik az, ahol valami más. Az arány nagyjából 50-50 százalékos volt. Ezen a télen viszont csoda történt, esetleg a rendelet eljutott végre mindenkihez, netán elfogyott a pincében tartalékolt só – mert nem sóznak! Egyetlenegy alkalommal és helyen jártak a kutyák kozáktáncot, se előtte, se utána.

Ezúton is köszönet mindenkinek, aki a zeolitot választotta.

II. A mindennapok - 43.

Miután lenyugodtak a kedélyek, a következő tényekre derült fény:

– Az „összes kenyér” ijesztően hangzik, de valójában két-három karéjról, egy sercliről és két zsömléről van szó. (Öööö... így végiggondolva tulajdonképpen mégis ijesztő...)
– A kenyértartó melletti pulton ott figyelt a tál tele töpörtyűvel, ahhoz nem nyúlt. Vagy nem maradt rá ideje, vagy mire észrevette, jóllakott kenyérrel.
– Oké, maradjunk a realitások talaján: nem maradt rá ideje.
– A nyöszörgésen kívül semmi baja se lett.

Én nem tudom, hova teszi azt a rengeteg kaját, mert amúgy egy gebe.

Gusztustalanság ON: férge nincs, ez elég biztos, mert egy hónapja kapott féreghajtót. Gusztustalanság OFF.

A tablettát úgy ette ki a táljából vacsoránál, hogy fel se tűnt neki a kajájában az idegen elem. Mondjuk ezt a saját is így csinálja, három évi stabil étkezés után is…

II. A mindennapok - 42.

– Már megint ki hagyta nyitva a konyhaajtót?!!!

– ??

– A kutyád belógott és felzabálta az összes kenyerünket!

(Ilyenkor persze az én kutyám.)

Akkor ezért feküdt a szőnyegen mozdulatlanul, és nyöszörgött egy alacsony, de egyenletes frekvencián...

II. A mindennapok - 41.

Ha már színek (néha ilyen fontos témákon gondolkodom, miközben száznyolvanhatodszorra járjuk végig tökugyanazt az útvonalat – a kutyáknak biztosan változatos és izgalmas szagorgia, engem viszont napról-napra ugyanaz a látvány fogad) na szóval ha már színek: Chris – csak csendben mondom – izgalmas árnyalatok gyűjtőhelye. A kutya ugye eleve barna (barnás). Ehhez járul egy tarka, de alapvetően pirosas árnyalatú nyakörv, amihez egy rikító rózsaszín biléta tartozott, plusz egy narancssárga póráz. Ha ehhez még hozzávesszük az égőpiros kesztyűmet a póráz végén, kész vizuális inzultus. (Én kéket vagy zöldet adnék rá – ha lenne fölös pénzem ideiglenes kutyát öltöztetni –, de mind a póráz, mind a nyakörv egyesületi tulajdon, illetve magánszemélyi felajánlás, és ajándék lónak ne bámuljunk a szájába, ugyebár. Egyébként ÖNMAGÁBAN vagy a piros, vagy a narancssárga nem állna neki rosszul.)

II. A mindennapok - 40.

Itt a végzet erői működhetnek: ma végleg elhagytuk a rózsaszín csodát. Hogy hol és mikor...? Szimpla esti sétán voltunk, semmi pánik, semmi extra esemény... de mire visszaértünk a lakásba, a biléta(szerű) már nem volt a nyakörvén. Lehet, hogy lánykutya létére utálja a rózsaszínt?

II. A mindennapok - 39.

Délelőtti verőfényben kisétáltunk a tegnapi kaland színhelyére, és megtaláltuk a bilétaizét! Még szerencse, hogy jó ízléssel rikítórózsaszínűt választottam anno. (A rendelkezésre álló 1 azaz egy darabból.) Jó ötven forintba kerülne a pótlása, szóval mázli, hogy ráakadtunk :)

II. A mindennapok - 38.

Miért ne menjünk ligetbe sötétben?

Ma találkoztunk két kedves baráttal (és kutyájukkal) a Városligetben. Sajnos csak úgy tudtuk összehozni a közös sétát, hogy már sötét volt, mire kiértünk. (Mellékszál: Chrisnek van egy új világítós nyakörve. Rémesen hatékony, világít mint állat, és mivel a sötétben öt méterről már nem látszik a kutya, csak a piros csík, kábé úgy néz ki vele, mintha egy ufó szállna felderítőcikkcakkban a rét fölött.) Minden jól ment egész addig, míg hazafelé indulván rá nem tettem Chrisre a pórázt. A kutya megindult, és rántott egyet a pórázon – ami azon nyomban elpattant. Chris elrohan, én állok a hóba lógó zsineggel a kezemben, és nyomban elönt a hideg veríték. Szerencsére Christ gyorsan vissza tudtam halászni, és még mielőtt csúnyákat kívántam volna a pórázgyártó cég egész igazgatótanácsának, megnéztem, mi volt a gond. A bilétatartó karikába akasztottam a karabinert, a nyakörv karikája helyett…

A kaland a bilétájába került (ami valójában egy kulcsmegjelölő izé, az ésszerű takarékosság jegyében), meg pár évbe az életemből.

II. A mindennapok - 37.

Új felfedezés: imádja a narancsot. Abban a pillanatban, hogy elkezdem hámozni, már ott ül mellettem vigyázzban, és nyeli a gerezdeket, mint kacsa a nokedlit. A héját viszont – szagminta-vételezés után – undorral otthagyja. Okos kutya!

II. A mindennapok - 36.

Érik a legújabb városlakó-belháború, ezúttal a biciklisek egyik alfaja (= tapló törtetők) és a kutyások képviselője (= én) közt. De most komolyan, tényleg a járdán kell közlekedniük? És tényleg ők vannak felháborodva, amiért hátul nincs szemem??

Azt se szeretem, amikor a járókelők beszólnak nekem a kutyakaki miatt (amit nem én hagyok szét, de nyilván jobb ötlet a vékony lányt piszkálni a két közepes testű keverékkel, mint a tetovált srácot a rottival), de ilyenkor igyekszem nyugodt és udvarias lenni, mintegy píár-nagykövetként. Egyébként is, ha kedves vagyok, attól általában jobban megijednek, mint ha szitkozódnék. A biciklisekkel viszont nem jó afférba keveredni, mert amíg azzal küzdök, hogy megakadályozzam Christ a rémület-indukálta öngyilkosságban (= visszarántom, mielőtt a bringától megijedve leugrana az úttestre az autók közé), addigra a tapló példány már hetedhét határon túl van. A ki nem élt agresszió pedig káros.

FREE CHRIS (and Lavina), version 2.0.

II. A mindennapok - 35.

Ma a ligetben Christ megint egy kisebb falkányi kutya üldözte. Az egyik mellettem ácsorgó gazdi megszólal: „hát nem pont olyan, mint egy nádifarkas?” De. Pont.

Christina, az álruhás nádifarkas

Update: Azóta már többen is mondták, hogy a kutya farkasra hasonlít. Én ugyan semmilyen hasonlóságot nem látok, de ezek után alaposabban szemügyre veszem majd az állatot...

II. A mindennapok - 34.

Hazaérek. A család azzal fogad: titokzatos módon eltűnt egy darab teavaj, még a csomagolás sincs meg, biztos a kutya volt! (Már rutinosak.) Mondom az nem lehet, annyira csak nem hülye (illetve bélgép…), hogy a papírt is megeszi. De azért az ördög nem alszik alapon a következő egy-két napban szorgosan nézegetem a kakiját.  (Fúj. Rendes városi kutyatartóként mindig felszedem az ebek után, de akkor is: fúújjj.)

Másfél nap múlva kiderül, hogy a családnak volt igaza.

II. A mindennapok - Az élet kegyetlen

Voltunk Ligetben. (Ez lassan már rutinszerű, szerencsére.) A réten egész kutyacsapat verődött össze, több gazda labdát is hozott. Lavina szokás szerint nem vegyült a tudatlan tömegekkel (szerintem egyszerűen lefagy az agya, ha három kutyánál többel kell egyszerre szembesülnie), Chris viszont elemében volt. Futott és rohangált és szaladt és iszkolt... Néha a kutyák elől, néha a labda után. Majdnem mindig ő szerezte meg. Ha mégsem, csak azért nem, mert jószívű, és önként átengedte a másiknak. Mondván, ha már annyira akarod...

A végzetét mégis egy labda okozta. Amit előbb ért utol, mint a tulajdonosa. Akinek elborult az agya. Csak annyit hallottunk, hogy iszonyú hörgés-morgás, fogcsattogás, Chris a földön bukfencezik egyet, mire reagáltunk volna, már vége volt.

Írná le a történteket egy kutyákkal nem ismerős néző, de szerencsére a helyzet ennyire nem volt komoly. Nagyobb a füstje, mint a lángja – a másik kutty lenyomta Christ, közben rákent több tonna nyálat, de nem sebezte meg. Kriszókám ettől függetlenül összeomlott. Először nem mert a közelünkbe jönni (hálistennek azért nem rohant világgá sem), aztán amikor odahívtam, leült és valami egész fura vinnyogó-nyüszítő hangon sírt, panaszkodott arról, hogy hogyan bántak vele. (Nem akkor sírt, amikor a cselekmény zajlott – utána nekem!) Nagyon fura volt, még sose hallottam ilyen hangokat kiadni. Gonosz módon nem kezdtem el tutujgatni, csak megsimogattam egy kicsit az oldalát és visszaküldtem játszani.

Két perc múlva már újra rohant a labdák után. De aznap már egyszer se vette őket a szájába, hiába érte utol ő először...

II. A mindennapok - 33.

A klasszikus jelenet: kutya rohan ki a konyhából, szájában egy darab sütemény. Ááááááááá…

II. A mindennapok - 32.

Egyre gyakrabban hengeredik a hátára, és mutogatja a pocakját. Közben pedig vonaglik és furcsa, kéjes morranáshoz hasonló hangokat ad ki. Először komolyan meglepődtem. Lavina ennél sokkal tartózkodóbb, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor feküdt hanyatt a három év alatt. Ő egyszerűen csak az oldalára dől és kinyújtja a lábacskáit, ezzel jelezvén, hogy tessék vakarni a hasát. Szerintem egyszerűen kényelmetlen neki hanyatt feküdni… De Chris – úgy tűnik – élvezi. Az első sokk után már én is.

II. Karácsonyeste

December 24. este. Összegyűlik a család, ajándékbontás, vacsora. Már éppen dicsérném Christ, hogy milyen jól bírja a nyüzsgést meg a félig-meddig idegen pasik megjelenését, amikor meghallom – azzal a bizonyos hangsúllyal –, hogy „Gyere csak ki, nézd meg, mit csinált a kutyád!”. Hát igen. Chris mégse bírta olyan jól. Így hát karácsony szent éjszakáján takarítok. Valaki emlékeztessen: miért is csinálom én ezt tulajdonképpen?

A karácsonyi hangulat azért Christ is elkapta annyiban, hogy nem a szőnyeget, hanem a linóleumot tisztelte meg. Hálásan köszönöm.

II. A mindennapok - 31.

Ligeteltünk. Most először láttam, hogy valaki nem csak tartani tudja Chris tempóját, hanem le is futja. Lehet találgatni, milyen fajtájú kutya volt az illető.

Igen, talált-süllyedt. Vérbeli agár.

II. A mindennapok - 30.

Ma elmentem vásárolni. Állateledel-nagykerbe. Azt most hagyjuk, mennyit költöttem el játékra, világítós nyakörvre és jutalomfalatokra – bizonyos esetekben az elme védelmezi önmagát, és törli a sokkoló emlékeket. Viszont amíg távol voltam, valaki nyitva hagyta a konyhaajtót, és Chris…

Na igen. Lehetett volna rosszabb is. Leránthatta volna a félig főtt töltöttkáposztát a tűzről. Vagy belecsócsálhatott volna a kiolvadásra váró halszeletekbe. Szerencsére „csak” a múltkori sült kolbász gondosan eltett zsírját találta meg.

Mire hazaértem, már minden lezajlott. Megette, kiokádta, fel lett utána takarítva, le lett üvöltve a feje. Azóta anyukámat kerüli.

Egyéb következménye nem lett a dolognak, pedig tartottam tőle. Három évvel ezelőtt valami hasonlót Lavina is eljátszott, csak ő halas olajjal. Ő nem úszta meg ilyen könnyen: utána fél napig csak feküdt és nyöszörgött, egyéb következményekről nem is szólva. Chris okosabb volt: a gyorsabb és egyszerűbb utat választotta, hogy megszabaduljon a tehertől.

A szóbanforgó zsír

II. A mindennapok - 29.

Találkoztunk sétánál a házat takarító brigáddal. Nagyon rokonszenves, kutyatartó és -imádó emberek, dehát söprűkkel járnak. Lavina rohanvást elindult feléjük. Chris rohanvást elindult minél messzebb tőlük. Én középen próbáltam talpon maradni… Még szerencse, hogy nem csak söprűjük van, hanem zsömléjük is. Chris szocializációja folytatódik…

II. A mindennapok - 28.

Itt a világvége.

Ja nem, még nem, van még négy nap… De Chrisnek eljött. Hazaérkezett a másik húgom külföldről. Több mint fél évvel ezelőtt ment ki, Chris tehát még nem talákozott vele. Első reakció: elrohanás a lakás legmesszebbi végébe. Mondom Zsófinak: ne indulj meg felé, semmi hirtelen mozdulat, ne hajolj fölé – és ami a legfontosabb: adj neki kaját. Kaja elfogadva, több ízben is. (Evidens: Lavina is nasizik, mert olyan nincs, hogy az ideiglenes kap, ő meg nem… gondolja ő, és tesz is érte.)

Világvége light: az üdvözlővacsorára megérkezett két öcsém. Őket már ismeri, de azért óvatos visszavonulás. Leülünk, beszélgetünk, eszünk, kutyák nyugiban elhevernek az asztal alatt / mellett. Akkor minden rendben, gondolom optimistán.

Éjjel negyed kettő: óriási ugatás, Chris kicsapja az ajtót, beront a szobámba mint a vihar, mondom mi van?! Hát az, hogy Zsófi ki mert jönni a szobájából a sötét előszobába, ahol Chris helye van…

Én Christ nyugtatom és jutifalatot keresek, más családtagok kitántorognak félig csukott szemmel, hogy ég a ház? Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e pisitócsa reggelre, az aknaveszélyre minden bentlakó figyelmeztetve.

II. A mindennapok - 27.

Ma megint bent járt húgomnál (a sajt és saláta póruljárt gazdája), aki rajtakapta a szobában. Soha nem hittem volna, hogy egy rövid kis mondatba ennyi kárörömet bele lehet préselni. A mondat így hangzott: „Ma nem találtál idebent semmit, mi?”

II. A mindennapok - 26.

Járt nálunk vendégkutya. Lavina természetesen egyértelművé tette, hogy itt ő a főnök a háromból, ebbe az érkező bele is nyugodott. A délutáni sziesztánál mindegyik behúzódott hozzám (miért is ne a lakás legkisebb alapterületű szobájába zsúfolódjanak össze, ugyebár), és itt-ott elhevertek szunyókálni. Egyszer csak valami halk, de folyamatos berregésre figyeltem fel. Vendégkutya fekszik a földön, mereven nézi Christ és berreg. Chris semmit nem változtat a legtunyább fetrengő testtartásán – és visszamorog! Határozottan kezdi otthon érezni magát. Vendégünk aprót moccan. Lavina egyből talpon, és indulna rendet tenni, amikor elveszem a kenyerét, és én teszek rendet. Micsoda csoportdinamika működik itten kérem…

II. A mindennapok - 25.

Kifejlesztett egy új viselkedésformát. Most már nem óriási ívben próbálja kikerülni a férfiakat, akik séta közben elmennek mellettünk, hanem – miután leírt egy kis kis ívet – utánuk fordul, és oda akar csörtetni, hogy megszagolgassa őket. Ez vajon fejlődés? (Nyolvanháromszor kértem már bocsánatot, amiért hirtelen megjelent mellettük egy tolakodó kutyaorr…)

II. A mindennapok - 24.

Hihetetlen készlete van olyan arckifejezésekből, amik világosan mutatják, milyen borzasztó szenvedések közt éli az életét.