Az állat kísérti a sorsot. Amikor
ideiglenes gazdája hazaért dögfáradtan (és éhesen) és lerakott
a fentemlített íróasztalra egy mákos patkót, plusz kiment a
szobából két percre, arra ért vissza, hogy mákos patkó egyik
fele a földön, mákos patkó zacsija szétcincálva, mákos patkó
másik fele sehol sem található, Chris pedig farokcsóválva rohan
kifelé a szobából. Ekkor kitört az üvöltés. (Nem, nem érdekel,
hogy a lelke romokban van a hosszú panziós lét után, és
neurotikus szorongásokkal küzd. Van egy határ, és a mákos patkó
hajszálra rajta fekszik.)
Utógondolatként: Ahhoz képest nem is
rázta meg annyira szidás. Valószínűleg még üvöltős
állapotomban is jóval kevésbé vagyok félelmetes, mint bármely
járókelő az utcán (különösen a férfiak, kisgyerekek és
babakocsik szeretnének Christ gyilkolni, legalábbis szerinte.) De
az elveimből akkor se engedek. Van neki emilyen rágcsálós játéka,
meg amolyan rágcsálós játéka, meg ott van neki Lavina füle, ne
az én vacsora utáni desszertemre repüljön rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése