Még aznap délután kiderült, hogy a sérült kutya:
- gond nélkül sétál
- felugrik a kajáért
- nyújtózkodik (bár kissé visszafogottabban a szokásosnál)
- ráfekszik a rossz oldalára.
Ekkor önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy túléljük.
Chris viszont kiaknázza a helyzet adta tragikum-lehetőséget: egész délután azt csinálja, hogy bejön a szobámba, provokatívan rámnéz, aztán lefekszik és bánatos szemekkel bámul. Gyakorlatilag eljátssza a hattyú halálát. Én aláírom, hogy amikor a "sebesült" részhez ér a kezem, összerándul (nyilván valóban fáj neki), de mikor kajaosztáshoz kellett rohanni, pont ott ütközött össze Lavinával, és érdekes módon egy szava se volt.
^_^ Ez nálunk is előfordult már, csak Guinness (az ebem) általában utána még több óráig három lábon szokott sántikálni. Először még én is megijedtem, de aztán rájöttem, hogy a mocskos jószág néha váltogatja a "fájós" lábacskáját, meg néha elfelejti, hogy neki azt húznia kéne. XD Szóval a továbbiakban minden ilyen akcióját már fenntartással fogadtam...
VálaszTörlés