 |
| Végre nyaralunk! |
Megvolt Chris első nyaralása. Eseményekben nem bővelkedett különösebben, tekintve, hogy „nyaralás” címszó alatt a családi telken eltöltött két hetet sikerült abszolválni ebben az évben. (Hiába, szegény az eklézsia, az ideiglenes kutya kievett minket a vagyonból…)
Chris mindazonáltal még nem volt soha nyaraláson (tudtommal), velünk közös nyaraláson pedig még biztosan nem. Lelövöm a poént: meglepően simán ment minden!
A készülődés
Előre féltem. Mert egyrészt: eleve a hazai bázisról a nyaralóba való lejutás nem egyszerű mifelénk. A távolság ugyan „csak” 160-170 kilométer, viszont a közvetlen háztartásban nincs autó. Tavaly – amikor ugyebár még csak egy kutya lakott nálunk, méghozzá olyan, aki kötélidegekkel rendelkezik – megoldottam a dolgot tömegközlekedéssel. (Erről is tudnék egy külön sagát írni, hogyan tehetünk meg 170 kilométert 6(!) óra alatt, nehezítő tényezőként kutyával.) De két ebbel a buszozás / vonatozás gyakorlatilag, és részben elméletileg is, lehetetlen. Idén szerencsére sikerült autót keríteni. Apró színfolt a történetben, hogy az autóval nem csak a vezető járt együtt, hanem az ő saját kutyája is, így három állat és három ember ült a kocsiban.
Másik félelmem pedig természetesen az volt, hogy hogyan viseli majd az utazást és egyebeket Chris, aki köztudomásúan törékeny lelkű, és a legfurább dolgoktól tud megrettenni.
Ehhez képest: az úton minden teljesen simán ment. Chris egész kicsi biztatás után magától bepattant az autóba, egy kis mocorgás után (álljak? üljek? feküdjek?, az ülésen vagy a gazdán?) viszonylag nyugodtan utazott végig, nem nyüszögött, nem hányt. Hál'istennek, ugyanezt a többiekről is elmondhatjuk. Az út egyetlen nem túl örvendetes következménye az a háromnegyed óra volt, amit megérkezés után a szőrszálak ülésről való eltávolításával töltöttem. De tegyük hozzá őszintén: a nagyjáért Lavina volt a felelős, és nem a keszegseggű…
 |
| A nagy nehezen megtalált végső pozíció |
A nyaralóról annyit kell tudni, hogy egy üdülőtelepen áll. Egyszerű faház egy aprócska telken, nagy előnye viszont, hogy három perc sétára van egy Duna-holtág, kiépített stranddal. Távlati terv volt, hogy majd levisszük az ebeket fürdeni. Persze nem a strandra, mert oda kutyát tilos bevinni – amit komolyan nem értek. Ez egy élővíz. Vagyis: a még virgonc halak ebben szexelnek, a szerencsétlenül járt halak tetemei ebben úszkálnak, belepisilnek az ötéves fürdővendégek (meg a még élő halak), most komolyan pont a kutya van kitiltva???!
Ki van.
A távlati tervet viszont felülírták az azonnali tennivalók. Azonnali tennivalóvá minősült át a megérkezésünk utáni fél órában a tyúkháló felszerelése a kertkapura. Mert amikor kimentem az utcára, Chris hirtelen megjelent mellettem. Holott be volt csukva a kapu.
Először nem értettem, aztán visszazavartam, és a bokor mögül lestem. Persze megint kijött. A résen át. Ami a kapulécek közt van. Egész érdekes pózokba csavarta közben a testét (sajnos erről nem készült kép).
A dolog annyira nem lepett meg, mert ezt a produkciót tavaly már Lavina is előadta, bár neki – úgy tippelem – jóval nehezebben mehetett az átpréselés. Ennek tudatában felkészülten érkeztünk, és hátul a kertben már ott várt a tyúkháló. Amikor a szomszéd néni kijött a zajra (a kapu zseniális kialakításának köszönhetően csak úgy tudtam gyors-felszerelni a hálót, hogy több helyen odaszögeztem a lécekhez), az első kérdése az volt, hogy „a kutya miatt?”. Rutinos. Megjegyzem: a kutyás házakat a telepen onnan lehet tutibiztosan felismerni, hogy – az egyébként legkülönbözőbb féle-fajta – kerítéseken ugyanaz az elegáns tyúkháló feszül :DD
 |
| Az a bizonyos kapu… |
Egyébként pedig a nyaralás nagy felfedezése az, hogy Chris imád kertikutya lenni. Neki ez kell. Félénkségét teljesen elfeledve, gyakorlatilag az első perctől kezdve felcsapott farokkal koslatott a fűban, ide-oda kocogott, szimatolt, és szemlátomást teljesen relaxált állapotba került. Holott én azt hittem, hogy napokba telik majd, míg a környezetváltozáshoz hozzászokik. (Amikor átköltözött a panzióból hozzánk, a belvárosba, két nap kellett, míg megszokta a lakást, és az utcára még egy hét elteltével is csak félve merészkedett ki.) Plusz előny, hogy a kert jelenléte megszüntetett mindenféle szobatisztasági gondot. És van annyi tapintat benne, hogy az eldugott sarkokat használja nagydolog céljára :)
Utóhangként: miután rájött, hogy háló került a kapura, megpróbálta felülről venni az akadályt. Hajszálon múlott csak, hogy át nem vitte az egyharmincas kaput. És amikor rájött, hogy ez így macerás lesz, berohant a házba, megkereste az utcafrontra nyíló ablakot, felmászott az előtte álló kisasztalra, és megpróbálta – amolyan akciófilmbe illően – kivetni magát rajta. Balszerencséjére csórók vagyunk és nem cserélgetjük évente a szúnyoghálót az ablakon, ezért a majd húsz éves, jó merev műanyag hálóval találkozott, és nem a manapság kapható, sóhajtástól is szakadó fajtával. Benn is maradt a házban :) De ez megint olyan manőver, ami a saját kutyának soha eszébe nem jutott. Következtetés: Kriszóka igen intelligens eb, csak nem jóra használja az agyát.
Az étkezések
Szombaton érkeztünk, három kutyával. Gyorsan tisztáztuk az alapokat: a házba természetesen szabad ki-bejárás van, mínusz konyha (ami külön nyílik a teraszról, tehát veszélyesen könnyen megközelíthető). A konyha többek közt azért is tilos terület, mert ide raktam be a kutyák kétheti tápadagját.
A harmadik eb – Bori – gazdái is gondosan elhozták a kutya egyheti adagját. (Ők csak addig maradtak.) Mivel nem ugyanazt a márkát eszik, így nincs közösködés. A hibát ott követtük el, hogy Bori tápját nem a konyhában helyeztük el, hanem a kisszobában, ahol ők laktak. Aztán egy balsorsú szerdai napon zülleni indultunk, piña coladával és apokalipszis-hangulatú szúnyogirtással egybekötve (szürreális élmény volt, de ez nem ennek a blognak a témája), és magukra hagytuk otthon az ebeket…
Na ja. A tápos szatyor eltűnt az asztalról, négynapi táp eltűnt a szatyorból. Elméletileg mindhárom kutya hozzáférhetett, de fogadni mernék, hogy Chris volt az értelmi szerző és a legnagyobb adag betermelője.
A harmadik eb – Bori – gazdái is gondosan elhozták a kutya egyheti adagját. (Ők csak addig maradtak.) Mivel nem ugyanazt a márkát eszik, így nincs közösködés. A hibát ott követtük el, hogy Bori tápját nem a konyhában helyeztük el, hanem a kisszobában, ahol ők laktak. Aztán egy balsorsú szerdai napon zülleni indultunk, piña coladával és apokalipszis-hangulatú szúnyogirtással egybekötve (szürreális élmény volt, de ez nem ennek a blognak a témája), és magukra hagytuk otthon az ebeket…
Na ja. A tápos szatyor eltűnt az asztalról, négynapi táp eltűnt a szatyorból. Elméletileg mindhárom kutya hozzáférhetett, de fogadni mernék, hogy Chris volt az értelmi szerző és a legnagyobb adag betermelője.
Saját kárán tanul(?) az ember
A nyaralás második hetében már csak a két saját kutya volt velünk. Az előző heti táp-incidens után mindenkinek nyomatékosan el lett mondva, hogy amikor kijön a konyhából, rúgja be alul a konyhaajtót. (A szúnyoghálós ajtó mágnessel záródik, de kissé már meg van vetemedve, tehát vagy alul kattan be a mágnes, vagy felül. Ha felül, akkor alul rés van, és ha alul rés van, oda Chris bedugja azt a vékony, hosszú orrát, és addig feszegeti, míg az ajtó ki nem nyílik teljesen. De ahhoz, hogy alul záródjon, rúgni kell. Az élet apró próbatételei.)
Hétfő hajnalban félálomban kieresztettem a kutyákat (mert természetesen bent aludtak a házban, nehogy szegények magányosnak érezzék magukat kinn az udvaron…), aztán visszafeküdtem aludni. (A nyaralás LEGJOBB része.) De az álmomat megzavarta valami motoszkálás a konyha felől. Nagy nehezen kivergődtem az ágyból, megnéztem, hogy mi okozza a motozást, aztán üvöltöttem párat, csak hogy a szomszédok is osztozzanak az érzésben. Chris kisprintelt a konyhából, én meg be, hogy felmérjem a károkat.
Hétfő hajnalban félálomban kieresztettem a kutyákat (mert természetesen bent aludtak a házban, nehogy szegények magányosnak érezzék magukat kinn az udvaron…), aztán visszafeküdtem aludni. (A nyaralás LEGJOBB része.) De az álmomat megzavarta valami motoszkálás a konyha felől. Nagy nehezen kivergődtem az ágyból, megnéztem, hogy mi okozza a motozást, aztán üvöltöttem párat, csak hogy a szomszédok is osztozzanak az érzésben. Chris kisprintelt a konyhából, én meg be, hogy felmérjem a károkat.
 |
| A károk |
A mocsok a bekötött szatyor füleit nem tudta kibontani, erre kirágta az oldalát.
De nem tanul, és nem és nem…
Két napra rá sikeresen végrehajtotta a küldetést, és kiette az összes tápot a szatyorból. A rágott lyukon át. Két kutya majdnem egyheti adagját. Aznap nem kapott vacsorát.
A nyaralás további részében a kutyák a helyi (és egyetlen) boltban kapható sajátmárkás „Complete Dogfood”-ot fogyasztották. Mondjuk nekik ízlett…
A nyaralás további részében a kutyák a helyi (és egyetlen) boltban kapható sajátmárkás „Complete Dogfood”-ot fogyasztották. Mondjuk nekik ízlett…
Kalandvágyó kutya
Felfedezett egy kijárási lehetőséget a bokrok közt, a hátsó szomszéd kerítésén át, ami Lavinának két év alatt se szúrt szemet. (Sok rosszat el lehet mondani Chrisről, de nem hülye.) Utolsó pillanatban kanalaztam vissza. Ennek következtében a nyaralás utolsó két napja (szerencsére csak ekkorra tört rá a szabadságvágy) azzal telt, hogy különböző emberek néha felsikoltottak: „hol van a kutya? látta valaki Christ?!” és utána elindult a szisztematikus keresés, hogy kiderítsük, területen belül van-e még az eb. Akit általában a szobában, az asztal alatt szunyókálva találtuk meg.
 |
| Valahogy így |
Csak azzal tudtam csillapítani a kedélyeket, hogy mantra-szerűen ismételgettem: jövő nyáron már nem lesz nálunk, jövőre már saját gazdinál fog lakni… Erősen próbálok hinni a dologban, mert nem szeretném betyúkhálózni az egész telekhatárt.
Fürdés
Mert egy nyaraláshoz ez is hozzátartozik.
A képek nem lettek túl jók, mert fél kézzel kameráztam, másikkal a kutyát tartottam, de tekintsük őket dokumentum-értékűnek.
 |
| Ennyire érdekelte őket, hogy fotózok |
 |
| Óvatos ismerkedés |
 |
| A botért bármit! |
 |
| Lássuk be, irtó ronda vizesen |
Sajnos csak a strand melletti részen tudtunk bemenni a vízbe, így nem mertem elengedni, nehogy világgá szaladjon egy Dunába toccsanó strandlabdától.
Ez meg az
Aztán volt még relaxálás:
Ölben ülés:
Botozás minden mennyiségben (imád rágcsálni, főleg a szalonnasütéshez használt nyársak a kedvencei):
Evészet-ivászat(ra való törekvés):
És volt bakkecske-mód ugrándozás és körbe-körbe rohangálás is, de a fényképezőgép az ilyen kihívásokat sajnos nem bírja. (Hat évvel ezelőtt akciósan dobálták ki a készletet, és a vásárlás után jöttem rá, hogy valószínűleg azért, mert kizárólag csak állóképeket lehet vele fotózni, egyébként csak elmosódott pacnikat produkál).
És a nyaralás második legnagyobb meglepetése: Chris, aki pánikba esve métereket hátrál, ha egy bicikli elhúz mellettünk a séta alatt, álomszépen futott a bringa mellett! Igaz, a fején néha láttam azt a méla undort, ami akkor jelenik meg a kutyák szemében, ha valamilyen feladatot csak és kizárólag a gazda kedvéért hajtanak végre („na jóvan, megcsinálom, legyél boldog, de ugye látod, hogy valójában utálom az egészet?”). Szerintem ő valójában sprintelni szeretett volna, aztán meg megállni és pihenésként szimatolni egy kicsit, én viszont undorítóan egyenletes (és lassú) tempóban haladtam. De azért szépen kocogott mellettem.
Nyaralás közben a szokásos stresszfaktorokhoz hozzáadódott a krónikus szabadságvágy (egy rendes kerítéssel orvosolható). Maradt a krónikus kaja-vadászat. Levonódott viszont a nagyváros összes rémisztő jelenségével kísért, napi 3x kötelező séta.
(Félreértés ne essék, sétáltunk itt is, de néha csak kétszer, és abszolút lazán, eltekintve a néha-néha megjelenő biciklisektől, illetve a házukat mániákusan őrző és az utcára kirontó (!) idegen ebektől. Bár: a házat ezek ketten is eléggé őrizték, sőt, Chris nagyobb vehemenciával, mint Lavina. Még a szőrt is állította a hátán!)
Mindent összevéve: Chrisnek kertes ház kell!!!
(Nekem meg egy autó…)
Botozás minden mennyiségben (imád rágcsálni, főleg a szalonnasütéshez használt nyársak a kedvencei):
Evészet-ivászat(ra való törekvés):
És volt bakkecske-mód ugrándozás és körbe-körbe rohangálás is, de a fényképezőgép az ilyen kihívásokat sajnos nem bírja. (Hat évvel ezelőtt akciósan dobálták ki a készletet, és a vásárlás után jöttem rá, hogy valószínűleg azért, mert kizárólag csak állóképeket lehet vele fotózni, egyébként csak elmosódott pacnikat produkál).
És a nyaralás második legnagyobb meglepetése: Chris, aki pánikba esve métereket hátrál, ha egy bicikli elhúz mellettünk a séta alatt, álomszépen futott a bringa mellett! Igaz, a fején néha láttam azt a méla undort, ami akkor jelenik meg a kutyák szemében, ha valamilyen feladatot csak és kizárólag a gazda kedvéért hajtanak végre („na jóvan, megcsinálom, legyél boldog, de ugye látod, hogy valójában utálom az egészet?”). Szerintem ő valójában sprintelni szeretett volna, aztán meg megállni és pihenésként szimatolni egy kicsit, én viszont undorítóan egyenletes (és lassú) tempóban haladtam. De azért szépen kocogott mellettem.
Konklúzió
Nyaralás közben a szokásos stresszfaktorokhoz hozzáadódott a krónikus szabadságvágy (egy rendes kerítéssel orvosolható). Maradt a krónikus kaja-vadászat. Levonódott viszont a nagyváros összes rémisztő jelenségével kísért, napi 3x kötelező séta.
(Félreértés ne essék, sétáltunk itt is, de néha csak kétszer, és abszolút lazán, eltekintve a néha-néha megjelenő biciklisektől, illetve a házukat mániákusan őrző és az utcára kirontó (!) idegen ebektől. Bár: a házat ezek ketten is eléggé őrizték, sőt, Chris nagyobb vehemenciával, mint Lavina. Még a szőrt is állította a hátán!)
Mindent összevéve: Chrisnek kertes ház kell!!!
(Nekem meg egy autó…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése